Egy hirtelen ötlettől vezérelve május 16-án hajnalban, egy barátnővel az oldalamon elrepültem Milánóba. Na jó, az ötlet nem volt annyira hirtelen, mert már közel 1 éve fontolgattam egy ilyen egy napos kiruccanást, de a megvalósítás váratott magára. A választás azért esett Milánóra, mert 1. imádom Olaszországot, 2. van repülőjárat reggel oda, és késő este vissza, 3. állítólag erre a városra elég egy nap. Ez utóbbi szerintem óriási tévedés, de erről majd egy kicsit később bővebben is mesélek.

Aztán a tettek mezejére léptünk, és vettünk két repülőjegyet, és két hét múlva, hajnali 5 órakor már a reptéren álltunk. A gépünk 6.10-kor indult, és így 7.50-kor már Milánó Malpensa reptéren álltunk. Innen két módon juthatunk be a városba. A busz olcsóbb, de esélyes, hogy dugóba kerül. Mivel nekünk csak egy napunk volt a városlátogatásra, ezért inkább biztosra mentünk, és a vonatot választottunk. Korábbi olaszországi utazásom alatt már kellőképpen leteszteltem a vonatozást, és nem tagadom, nagy rajongója lettem. A vonatjegyeket előre megvettük, a kedvezményes oda-vissza jegyet itt tudjátok megvásárolni: http://www.trenord.it/en/news/news/malpensa-express-ar.aspx

A vonatállomástól 1 perc sétára máris ott magasodott előttünk a Castello Sforzesco. Itt nem sokat időztünk, csak sétáltunk egyet az első belső udvaron. Ha több időnk lett volna, biztosan alaposabban feltérképezzük a kastélyban található múzeumokat és képtárakat, valamint a kastély mögötti parkot. 

Innen a dóm felé vettük az irányt. Útközben is nyitva tartottuk a szemünket, így bukkantunk egy téren erre a szoborra. :) Tudom, fura az ízlésem, de nekem tetszett.

És itt találkoztunk először az imádnivaló régi villamosok egyikével is.

És az első pillantás a dómra :)

Nem akartuk az időt sorban állással tölteni, ezért a dómba is megvettük előre a jegyeket, a https://www.ticketone.it oldalon keresztül. Mi a DOUMO PASS-t választottuk, annak is a "liftes" változatát. Utólag jó választásnak bizonyult az elővétel, mert motozással együtt nagyjából 5 perc alatt bejutottunk a dómba, míg a helyben vásárolt jegyekkel sokkal lassabb volt a bejutás. A teraszt semmiképpen se hagyjátok ki! Egyrészt remek a kilátás, másrészt elég klassz érzés egy dóm tetején ücsörögni a napsütésben.

A dóm után a szintén lenyűgöző a Galleria Vittorio Emanuele üvegkupolája alá is benéztünk, de előtte "Virág bácsi" pózolt egyet a kamerának. :)

Itt minden méregdrága márka üzlete megtalálható, emellett éttermeket, kávézókat is szép számmal találunk. Ha a pénztárcám engedné, szívesen vásároltam volna a Gucci vagy a Prada üzletében, de jobb híján maradt a kirakatnézegetés. Mivel a hétköznapokon papírral foglalkozom, és rajongásom határtalan a papírból készült dolgok iránt, így nálam ez a kirakat lett a nyertes.

Következő állomásunk a Scala volt. Kívülről annyira jellegtelen az épület, hogy le sem fotóztam. Az egyetlen hely, ahova nem vettünk előre belépőt, de nem is volt rá szükség, mert rajtunk kívül még 3 látogató volt az épületben. A belső kárpótol a kevésbé látványos külsőért. Be lehet menni a páholyokba, ahonnan be lehet látni az egész nézőteret, és a színpadot is. A látogatási idő alatt is zajlanak a próbák, ami csak fokozza az élményt. Egy jó tanács: kétszer is ellenőrizzétek, hogy a fényképezőgépen, telefonon ki van -e kapcsolva a vaku. Én azt hittem, hogy az enyémen kivan, de nem volt, és a biztonsági őr nem nagyon díjazta ezt a botlást. Azt hittem, ott süllyedek el szégyenemben.

Mivel a Scala melletti utcában van Milánó egyik híres művészkellék boltja, a Pellegrini, nekem pedig van ilyen irányú érdeklődésem, ezért a tervben szerepelt az üzlet meglátogatása is. Egy meglepően kis alapterületen, óriási választék volt. Ismerve magamat, már itthon eldöntöttem, hogy mit vehetek, mert különben erősen elúszott volna a költségvetés. :)

Városnézésünket egyetlen fix pont köré szerveztük, ez pedig Leonardo da Vinci híres alkotásának, az Utolsó Vacsorának a megtekintése. Ide ugyanis negyed négyre volt lefoglalt időpontunk. Ami semmi másnak nem volt köszönhető, mint a kitartásomnak és az utolsó pillanatig való reménykedésnek. Az a hír járja, hogy hónapokkal előre nem lehet jegyet kapni, ami nagyjából igaz is. Tekintettel arra, hogy a repülőjegy megvásárlása és az utazásunk között mindössze két hét telt el, az esléytelenek nyugalmával kerestem fel a honlapot (https://cenacolovinciano.vivaticket.it). Persze egy darab jegy sem volt. Már-már beletörődtem, hogy ez most nem fog összejönni, de aztán utazás előtt 4 nappal megint felnéztem az oldalra, és nagyjából 10 percenként frissítettem a naptárat. Pár órás kísérletezgetés után egyszer csak ott virított zölden a mi időpontunk. Persze azonnal megvettem a jegyeket, és örültem a szerencsénknek. Tehát érdemes próbálkozni, mert van, hogy megnyitnak még néhány szabad időpontot. És még egy jó tanács: az internetes jegyet be kell váltani "rendes" jegyre, ami nem ott történik, ahol egyébként be kell menni. Kicsit tovább kell menni és a sarkon befordulva, egy külön helyiségben adják a jegyet, és itt van a csomagmegőrző is, ahol ott kell hagyni a táskákat, hátizsákot. Persze ezt senki nem mondta, így mi kétszer sétáltunk, mert semmit nem engednek bevinni. Azt már zárójelben jegyzem meg, hogy újabb képet kaphattam a mostani világról. Egész konkrétan eléggé megdöbbentett az a tapasztalat, hogy egyesek (nem is kevesen) szelfiztek az Utolsó vacsorával. Ami ennél is kiakasztóbb volt, hogy ez azelőtt történt, mielőtt egyáltalán rápillantottak volna a festményre.

Ezután már csak szabadprogram volt. Sétálgattunk még egy kicsit, és persze két nőneműről lévén szó, azért néhány üzletbe is benéztünk. Néhány hangulatkép még a délutánunkról.

Összefoglalva: 24 óra alatt kétszer repültünk, és megtettünk 40.000 lépést. Kicsit beleszagoltunk a dolce vita-ba, és megállapítottuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben, Milánóra nem elég egy nap. Nem voltunk sem a modern, sem a Navigli negyedben. Nem láttuk a gazdagok temetőjét, és a San Siro-ba sem villamosoztunk ki. Egy igazán jót sem ettünk. Ok, egy kis pizza volt, de még annyi minden lehetett volna.

De ami a lényeg: Milánó nyilván nem Olaszország legszebb városa, de ettől még klassz hely, és van benne, mit nézni. A dómban elsírtam magam, meg a művészeti boltban is, legeltettem a szemem a mindig elegáns olasz férfiakon, és az olasz nyelv zene volt füleimnek. És elképesztően jó utcazenészek vannak, akiknek a zenei ízlése is rendben van. :) Tehát imádatom továbbra is töretlen az ország iránt, és Milánó visszavár!